Sergei Nakariakov világhírű trombitaművész és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hangversenye zárta a kecskeméti Nagytemplomban az idei Kodály Művészeti Fesztivált.
Megtelt a Nagytemplom épülete péntek este. Mindenki izgatottan várta, majd csodálattal hallgatta Sergei Nakariakov trombitaművész közös hangversenyét a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarral, Hámori Máté karvezetésével.
Az egykor csodagyerekként induló Sergei Nakariakov 1977. május 10.-én született Oroszországban. Mára a nemzetközi komolyzenei színtér meghatározó alakjává érett. Nakariakov zseniális hangszeres adottságai nem ismernek korlátokat: az utóbbi időben merészen áttörve a trombitarepertoár határait a legkülönbözőbb hangszerekre írott versenyművek elképesztő átirataival valósággal új fejezetet nyitott instrumentuma irodalmában. A világhírű trombitaművész az 1990-es évek óta a világ legnevesebb hangversenytermeiben lép színpadra, és a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak is visszatérő vendége. 2005-ben, 25 évesen kápráztatta el először a fesztivál közönségét.
A Zenekar a koncertet Rossini: A tolvaj szarka- nyitányával nyitotta. Ezt követően a közönség megismerkedhetett Sergei Nakariakovval, aki a következő két műsorszámot – Haydn: C-dúr csellóverseny (szárnykürt)
Arban: Variációk Bellini Norma című operájának témájára (trombita) – a Zenekarral együtt adta elő.
Végezetül, de nem utolsó sorban Mozart: C-dúr „Jupiter” szimfóniáját hallhattuk a Szimfonikusok előadásában.
A koncertet, és Sergei Nakariakovot óriási ováció fogadta, hatalmas tapsot kaptak a zenészek a közönségtől. Reméljük, még viszont látjuk az orosz-izraeli származású művészt, hogy virtuozitásával újra elkápráztasson minket.
Ezennel lezárult az idei Kodály Művészeti Fesztivál.